- Annyit ártott nekem… annyi mindenben tett nekem keresztbe, hogy azt nem tudom lenyelni. Nem szidom, mert tudom, hogy szerette az anyámat… és anyát sem fogom bántani emiatt. Ebből a naplóból… – mutatta föl a kis könyvet –… minden kiderül. Szívből szerették egymást, és azért haragszom, hogy miért… hogy miért kellett elválniuk, ha egyszer ennyire szerették egymást? Az életet utálom és magát Voldemortot, amiért elválasztotta őket! Apá… Jamest sem tudom okolni, hiszen ő is csak szerette anyát, de mégis hibázott. Önző módon akarta őt visszaszerezni, holott ha igazán szerette volna, akkor elengedi… Piton megtette.

- Képes volt visszaküldeni őt a legnagyobb ellenségéhez. Ezért az egyért becsülöm őt, de máskülönben sohasem fogok neki megbocsájtani. – Ahogy befejezte, szeméből kitörölte az utolsó csepp könnyet is, és megfogadta, hogy soha többé az életben nem látja őt sírni senki. Felállt, és Remus értetlen tekintetét figyelmen kívül hagyva elindult lefelé. Draco a nappaliban várta a fiút, s némán követte őt egyenesen a kerti fához. Harrynek fel sem tűnt, hogy önkéntes kísérete van, így kerekre tágult szemekkel nézett a mögötte álldogáló szőke mardekárosra.

- Ha röhögni jöttél, Draco, akkor kérlek, hagyj. – Harry hangja rekedt volt, de még így is érződött belőle, hogy nem gondolta komolyan a sértésnek szánt szavakat. Draco erőt vett magán, s leült a földre.

- Nem röhögni jöttem, hacsak nem azt mondod, hogy szükséged van a vidámságra. – Harry hitetlenül nézett rá. – Ne nézz így, tudom, szemét voltam, de… de megpróbálom kijavítani a hibáimat. Tudom, sokáig fog tartani, hiszen jó sok van belőle, de remélem, egyszer majd sikerül. – Harry lehuppant Draco mellé, s csak megtörten bámult maga elé. – Elmeséljem mit találtam ki? – Harry oldalra fordította a fejét, és biccentett egyet.

- Először is, segítek neked legyőzni azt a férget, aztán kihozom anyámat a zárt osztályról, Perselus biztos tud valami gyógymódot a bajára… – Hirtelen szája elé kapta a kezét, hiszen pontosan a férfi említését akarta elkerülni.

- Semmi gond, attól hogy az, aki, ő még a te keresztapád, és nyugodtan beszélj róla. Szerintem biztos kitaláltok majd valamit. – Draco tágra nyílt szemekkel nézett Harryre. – Te vagy a legjobb bájitaltanból Hermione mellett, majd segítesz neki, és édesanyád rendbe jön. – Draco szélesen elmosolyodott.

- Kösz – motyogta, s talán kissé el is vörösödött.

- Folytasd, mik a további terveid? – kérdezte Harry, ugyanis ez jó ürügy volt, hogy lefoglalja gondolatit.

- Szóval anya meggyógyul, akkor el fogom adni a birtokot. Tudom, hajmeresztően hangzik, de nem akarok ott élni. Anyát magammal viszem, veszünk egy kisebb házat. Én befejezem a Roxfortot, és… – Hirtelen elhallgatott.

- Mi és?

- Szóval, szeretnék gyógyítónak menni. Mivel bájitaltanból elég jó vagyok, és szeretek kísérletezgetni, így erre gondoltam. – Kissé elhúzta szája szélét, és várta Harry reakcióját.

- Nem is rossz ötlet, végül is igazad van. Nem voltál képes ölni, nem úgy, mint a többiek, tehát evidens, hogy az életet pártolod. Nekem nincsenek ilyen terveim… csak egy, de az megegyezik a te kezdeteddel.

- Hát van még tovább is. Szeretnék összeismerkedni egy lánnyal, akit majd feleségül veszek. Lesz egy csomó gyerekünk. Én megpróbálom tisztára mosni a Malfoy nevet, amit apám és nagyapám bemocskoltak. Ez a célom, hogy a családom neve és így ők is megbecsült tagjai legyenek a társadalomnak. – Olyan hévvel mesélt, hogy mikor befejezte levegő után kapkodott.

- Szép tervek, és sok sikert hozzá. Én csak túl akarom élni a holnapot.

- Ha túléled, mármint, mikor mi győzünk, mert tuti így lesz, akkor talán majd megpróbálhatnál kibékülni Pers… – Harry szemei szinte szikrákat szórta, így a fiú be sem fejezte, amit elkezdett.

- Kétlem, hogy valaha is kibékülnénk, az meg csak merő álom, hogy majd valamikor „apának” fogom hívni, ő meg „fiamnak”. – Gúnyosan felhorkantott az abszurd felvetésre. Feltápászkodott és elkezdte tanulmányozni a fát. – Valami hiányzik innen. – Draco szintén odafordult.

- Hát a festményen van egy olyan izé…

- Miféle izé? – mordult föl Harry.

- Olyan… mugli izé, nem jut eszembe a neve, tudod két kötél, és egy léc köti össze őket. – Harry kissé eltöprengett, hogy mi a jó életről is beszélhet a másik, aztán leesett neki, hogy valószínűleg a hintáról van szó. Picikét elmosolyodott, majd pálcáját elővéve odavarázsolt egy hintát a fára.

- Na, ez az a mugli izé! – lelkendezett a szőke.

- Ez egy hinta, Draco, ne mondd, hogy te még nem ültél ilyenben.

A szőke fiú olyannyira elpirult, hogy félő volt, menten agyvérzést kap. Harrynek akkor esett le az álla, mikor ráadásul még a fejét is megrázta, jelezvén, soha életében nem hintázott. A griffendéles fiú akkorát csapott homlokára, hogy annak nyoma még percek múltán is megmaradt.

- Gyere, megmutatom. – Beleült a hintába, s elkezdte hajtani. Pár perc múlva, mikor már Draco elég erősnek érezte rá magát, átvette a fiú helyét. Első nekifutásra hanyatt vágódott, aminek Harry részéről röhögés lett a vége. – Ne add fel! Csak gyakorlás kérdése. Egy jó tanács: ne ülj annyira hátra. Akkor meg tudod tartani az egyensúlyod. – Draco bólintott, és újra megpróbálta. Pár perc múlva már úgy hajtotta a hintát, mint aki egész életében ezt csinálta.
Harry rövidesen megelégelte a dolgot.

- Draco, elég lesz, ezt én varázsoltam magamnak! – Ám a szőke fiú annyira belemelegedett a száguldásba, hogy meg sem hallotta.

Harry morogva ugyan, de készített még egy hintát, s most már ő is ott hajtott a mardekáros fiú mellett. Fogalmuk sem volt róla, hogy odabentről egy vigyázó szempár kíséri minden mozdulatukat. Remus haza akart menni, de mivel Perselus nem volt a helyzet magaslatán, úgy döntött, marad. Nekiállt vacsorát készíteni, így mikor a két fiú besomfordált a házba, meglepetten vették észre a terített asztalt.

- Mossatok kezet, fiúk, aztán gyertek enni! – utasította őket a férfi, s a két fiatal zokszó nélkül teljesítette a parancsot. Remus nem akarta megkockáztatni Harry és Perselus találkozását, így inkább tálcára készített némi ételt, és elindult vele a bájitalmester szobájába. Harry kanala megállt a levegőben, ahogy ezt észrevette.

- Nem kell felvinned az ételt neki, pár perc és már itt se vagyok. – A fiú szavaira csak megcsóválta a fejét, aztán folytatta útját.

.oOo.

A szobában félhomály honolt, de Remus így is tökéletesen látta az ablak tövében ücsörgő férfit.

- Perselus, hoztam vacsorát, enned kéne pár falatot. – Semmi válasz, még csak egy morgás sem hagyta el a férfi száját. – Nézd, Perselus, tudom, hogy ez nehéz, de van egy fiad, aki ha most még nem is ismeri be, de szüksége van rád.

- Rám senkinek sincs szüksége – szűrte a fogi közt.

- Akkor fogd fel másként. Tekintsd úgy Harryt, mint ahogy régen. A Kiválasztottnak, akinek szüksége van a tanárára. – Perselus Remusra emelte a tekintetét.

- Neki még úgy sincs szüksége rám. Arra itt vagy te, meg a többiek. – Hangja tele volt elkeseredettséggel.

- Ne rágódj a múlton, Perselus. Gondolj bele, van egy fiad, Lilyvel közösen van egy gyereketek. Szerinted mit szólna most ehhez ő, ha látná? Inkább elbujdosna. Ő mindig is csak jót akart neked, ezt ne feledd el. Tudom, hogy szerettétek egymást, akkor ennek az emlékére próbáld meg magad összeszedni. – Piton tüdejét egy keserves sóhaj hagyta el.

- Tudod, mi a vicces? – fakadt ki Piton.

- Nem, de úgy érzem, pillanatokon belül megtudom – válaszolta a kissé feszült Remus.

- Az utóbbi időben, azt hiszem, megváltozott Pott… Harryről a véleményem. Beláttam, hogy nem olyan, mint az ap… mint James. Azt hiszem, elkezdtem megkedvelni őt, és talán fordítva is így volt. De ennek most vége, minden felborult. Én rejtőzködöm előle, ő menekül én előlem.

- Pár napig még maradok segíteni… elvégre két kölyök van a házban és egy félig roncs férfi. – Piton erre fölhorkantott. Ám ezt Remus javulásnak tekintve csak egy mosollyal jutalmazta. Kisietett a szobából, s magára hagyta Perselust, akinek egész éjjel csak egyvalamin járt az esze. Meg akarta nézni azt a naplót.

.oOo.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.